Ezernyolcszáznyolcvanötödik évben,
Mi történt a zsigai szénáskertben,
Farkas Julcsa fellépett az asztagra,
Egyenesen beleesett a dobba.
Gépész uram, álljon meg a masina,
Farkas Julcsa beléesett a dobba.
Kinyilott a piros rózsa hajnalba,
Azt gondoltam, leszakajtom magamba.
De tüskivel megvérzettem a kezem,
Csak gyötrelem énnekem a szerelem.
De a poklot csak azuta ismerem,
Nincs nappalom, sem nyugalmas éjjelem,
Azt gondoltam, mennyországra találtam,
Mikor ezt a barna kislányt megláttam.
Ha kiviszem a ménest a láposba,
Mehet aztán kedve szerint tilosba.
Az az igaz, hogy én magam ott vagyok,
A lelkemmel, a babámmal mulatok.
Csikós, csikós, azt az álmos voltodat,
Nem látod, hogy tilosban van a lovad?
Fényes nappal itt heversz az árnyasba’,
Add ide hát a szűrödet zálogba!
Jó gazduram, arra kérem, ne bántson,
Ez a szűröm az egyetlen jószágom.
Ha elveszi, maga vallja a kárát,
nem lesz, mivel betakarja a lányát.
Már az újkőkorszaktól kezdve ismertek itt településnyomok, és régészeti kutatások bizonyítják, hogy az 1150-es években templomosfalu volt, Árpád-kori és erre épült középkori temploma is ismert. A török hódoltság után a terület báró Harruckern János Györgyé lett, aki bérbeadás útján hasznosította, főként Gyula város jobbágyai telepítették be a pusztát.